Tanszékünk története

1958-ban, amikor tanszékünk létrejött, főképp a különféle felhasználási területre, a különféle frekvencia és teljesítménytartományra készült elektroncsöveket értették az “elektronikus eszközök” kifejezés alatt. Ebben az időben az európai egyetemek többségében az elektronikus eszközök témaköre a fizikával, telekommunikációval, vagy elektromágneses terekkel foglalkozó tanszékek hatáskörébe tartozott, csak elvétve akadt olyan hely, ahol önállóságot kapott. A Tungsram (jelenleg GE Lighting Tungsram) megfelelő szaktudású mérnökök iránti igénye valamint oktatási potenciálja váltották ki tanszékünk létrehozását.

Ebben az időben a Tungsram volt Európa legnagyobb izzó és elektroncső gyártója, emiatt a nálunk végzett hallgatók jó álláslehetőség elé néztek mind gyártási, mind kutatási terület szempontjából. Miközben tanszékünk legtöbb K+F projektjét a Tungsram finanszírozta, kutatóink különleges tudásra tettek szert az elektronikus eszközök területén a Tungsramnál. A tanszék első vezetője, Valkó Iván Péter professzor, aki megalapította a tanszéket, eredetileg a Tungsram kutatómérnökeként mikrohullámú elektroncsövek konstrukciójával és elektroncsövek mérésével foglalkozott.

Prof. Dr. Valkó Iván Péter (1912-1987)

A hatvanas évek második felétől kezdődően az elektroncsövek szerepét a tranzisztorok és más  (diszkrét) félvezetőeszközök vették át. Ezt az időszakot tanszékünkön Tarnay Kálmán professzor (tanszékvezető 1977-1989)  tevékenysége jellemezte. Ő vezette be az áramkörök és félvezető eszközök számítógéppel segített tervezését az oktatásba. Mindkét professzor tevékenységét Dr.h.c. (doctor honoris causa) fokozattal ismerték el külföldi egyetemek, és külföldi tudományos szervezetek tiszteletbeli tagjai lettek.

Prof. Dr. Tarnay Kálmán (1929-1998)

A nyolcvanas évek második felében az alkatrészgyártás (közte a félvezetőké) jelentősen visszaesett Magyarországon, ezért vált alapvetővé az együttműködés kiterjesztése más oktatási intézményekkel és kutatóintézetekkel. Ez a változás tanszékünk történetében Székely Vladimír professzor nevével köthető össze, aki 1990-2005-ig állt Tanszékünk élén. Székely Vladimír először GaAs eszközök transzportfolyamatainak kutatásával foglalkozott, majd tanulmányozta az elektrotermikus jelenséget, továbbá félvezető eszközök és integrált áramkörök CAD eszközeinek kifejlesztésén dolgozott. Jelenleg fő kutatási területe a mikroelektronika termikus problémái. Vezetése alatt tanszékünk nemzetközi együttműködése kibontakozott, diákcsere programokat valamint számos olyan projektben való részvételt eredményezett, melyet pl. az Európai Unió támogat (TEMPUS, ESPRIT, COPERNICUS). Kiemelkedő tudományos tevékenységéért 2004-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjai közé választotta. Oktatásunk jelentősen megváltozott az olyan tárgyak bevezetése hatására, mint az Integrált mikrorendszerek, Nanotechnika, Érzékelők és beavatkozók, Optoelektronika, Határfelületek fizikája stb.

Professzor Dr. Székely Vladimír, az MTA rendes tagja 1990-2005 között állt a Tanszék élén

A Tanszék fennállásának 50. évfordulóját már Kerecsenné Dr. Rencz Márta professzor asszony vezetésével ünnepelte. Ebben az időszakban a professzor asszony kapcsolati tőkéjének hála nagy számú nemzetközi projektbe sikerült bekapcsolódnunk, illetve fiatal kollégáinknak hála jelentősen növekedett a Tanszéken dolgozó fiatal munkatársak száma.

Kerecsenné Dr. Rencz Márta, egyetemi tanár 2005-től 2013-ig vezette Tanszékünket

Rencz tanárnőt Dr. Poppe András habilitált egyetemi docens követte a Tanszék élén, aki a mai napig ellátja ezt a tisztséget.

A folyamatosan megújuló vilángunkban elsősorban fiatal kollégáinknak köszönhetően a jelenlegi világszínvonalú kutatási eredményeinket a folyamatosan növekvő számú publikáció és projekttevékenység fémjelzi. Mindezek mellett említésre méltó aktív részvételünk tudományos workshop-ok és konferenciák szervezésében, tekintélyes folyóiratok különszámainak vendégszerkesztésében.

Tanszéki kollektíva fennállásunk 60. évfordulóján